Mivel véget ért egy újabb év a Socfest életében, úgy döntöttünk, megnézzük, melyik cikkeinket szerettétek a legjobban. Köszönjük, hogy 2014-ben is velünk tartottatok!
Mivel véget ért egy újabb év a Socfest életében, úgy döntöttünk, megnézzük, melyik cikkeinket szerettétek a legjobban. Köszönjük, hogy 2014-ben is velünk tartottatok!
December 30-án vetítik először Magyarország első közösségi filmjét, a BÚÉK-ot. Az alkotók tavaly hirdették meg a projektet, amely az ország egyetlen napját, 2013-2014 szilveszterét mutatja be sok szemszögből.
Ki ne vágyna egy kis online lélekfürkészésre? A Terápia-sorozat vadonatúj Facebook-elemző applikációja segít feltérképezni a felhasználók személyiségét a Facebook-tevékenységük alapján.
A Deathstars már többször fellépett Magyarországon. Ezúttal új, hamarosan megjelenő – egyelőre cím nélküli – albumukat mutatják be egy monumentális európai turné keretein belül Budapesten.
A miutcank.hu egy lokalitáson alapuló közösségi oldal. Az oldal üzemeltetőit kérdeztük a működésükről, regisztráció előnyeiről, fejlesztési tervekről.
Elérkezett a driftszezon utolsó parádéja, a Végső Összecsapás. A tököli reptéren várják szeptember 20-21-én a látogatókat a Drift, Gymkhana és a GyorsulásiFutam szakágban.
Az Infected Mushroom ismét Budapestre látogat. Szeptember 19-én a Budapest Parkban találkozhattok velük egy felejthetetlen koncerten, ahol egy old school live set lesz a palettán.
Az év legnagyobb hallgatói bulijának 2014-es éve más lesz, mint eddig. A miskolctapolcai EFOTT ugyanis nem csupán egy fesztivál, hanem egy soha nem látott nagyságú társasjáték.
Tovább dübörög az amatőr fellépők szavazása a 2014-es RockPart Fesztiválra. Lassan révbe érünk, de még 2 hely kiadó. Ismerkedjünk meg a következő három bandával!
Egy Harley-Davidson Iron 883-as motort nyerhet az a szerencsés, aki részt vesz a nyereményjátékban és a 15. jubileumi Harley-Davidson Open Road Fest-en. A tavelyi nyertes Hikádi Dezső is ellátogat Alsóörsre.