Beköszönt a tavasz, amellyel egy időben az idei fesztiválok is elejüket veszik. A téli álom után kezdhetünk ráhangolódni a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, komolyzenei programokkal ébredezve március 22. és április 7. között.

Erre a hétre, vagy inkább hétvégére egy különleges programajánlóval készültünk. A megszokott programok mellett pár érdekesebb eseményt is találhattok, mely az immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő Idegenvezetői Világnap köré szervezett turisztikai programok közül kerültek ki.
Az Európában is rangosnak számító Budapesti Őszi Fesztivál hagyományait továbbvivő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjainak meghatározó elemei az elektronika és a vizualitás. Ennek tükrében nem meglepő a megnyitóesemény, ahol a Műcsarnok homlokzatát festik meg és keltik életre az idei Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny döntősei, október 6-án. A fesztivál programjai közt a legnagyobb kortárs komoly-…