Idén is egy nappal korábban, már június 30-án megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. Több zenekar is kerek évfordulóval érkezik.
Idén is egy nappal korábban, már június 30-án megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. Több zenekar is kerek évfordulóval érkezik.
Búcsúzik Pécs városától (Malomvölgy-Arborétum) a 25 éves Rockmaraton, de nem szomorkodunk! Idén a dunaújvárosi Szalki-sziget ad majd otthont a fesztiválnak július 13. és 19. között.
A korábbi értékeit meghagyó, de látványvilágában és programkínálatában is megújuló Borsodi Kingdom of Hegyalja július 15-19. között egy nulladik és négy fesztiválnappal várja látogatóit.
Észre sem vesszük, hogy szalad az idő – már a harmadik RockPart Fesztiválra készülhetünk az idén. Meglepetés, hogy most nem július végén lesz, hanem augusztus második hétvégéjén.
Nagy meglepetés volt februárban, hogy a Flow Festival bejelentette: szlovén rendezőkkel szervezi meg a hétvégi fesztivál közép-kelet-európai kistestvérét Ljubljanában.
Budapest legnagyobb klubja – az ünnep jegyében – a következő hetekben több világsztár-vendéget is felvonultat: a Parov Stelar Band, a Stereo MC’s, a De-Phazz és John Mayall is színpadra lép majd.
A már korábban bejelentettek – Motörhead, John Newman, Rise Against és Parov Stelar – mellé felsorakozott David Guetta, Slash, a Bastille, Fatboy Slim, Wilkinson, az Ignite és a Nouvelle Vague.
Zenészek, sportolók, politikusok és Magyarország leggazdagabb üzletasszonya fog többek között előadást tartani a sikerről február 22-én a Papp László Budapest Sportarénában.
A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2015 januárjában 16. alkalommal rendezi meg a fesztivált.
Idén második alkalommal adódik a lehetőség arra, hogy részese lehess az ország legnagyobb közösségi művészeti programjának – most egy mézeskalácsból készült város felépítésének.