Szurovecz Illés, a Socfest - Oldal 2 a 3-ből szerzője
Szurovecz Illés

Szurovecz Illés

- ujsagiroleszek.blog.hu - http://www.linkedin.com/in/illesszurovecz

Kis SZINesek III. – Afro, blues és juhászok

A Szegedi Ifjúsági Napokat felvezető sorozatunk első és második része után most itt a harmadik csomag, amelyben a reggae-től a blueson át eljutunk a népzenéig is. Ezúttal is igyekeztünk azokra a fellépőkre helyezni a hangsúlyt, akik a széles közönség számára talán kevésbé ismertek.

Szurovecz Illés | SZIN | 2013. július 09

Lovasi szeretne láthatatlan lenni

„ByeAlex is tízmillió, vagy százezer… szóval kurva sok ember előtt játszott, úgyhogy arra gondoltunk, hogy a Kiscsillagnak is jelentkeznie kell az Eurovízióra.” Lovasi András, furcsa kérdések és furcsa válaszok. Villáminterjú a Fishing on Orfű fesztivál keretein belül.

Szurovecz Illés | Fishing On Orfű | 2013 | 2013. június 26

Tanár úr, kérem, én filmeztem – Videón Karinthy szelleme

Tizen- és huszonéves fiatalokba is szorult némi “karinthyság” – ezt sikerült bizonyítaniuk a Tanár úr, kérem, én filmeztem című kisfilmpályázat résztvevőinek, akik Karinthy Frigyes szellemét igyekeztek mozgóképre vinni. A tizenhat pályaműből hármat díjazott a Karinthy Mártont is soraiban tudó zsűri, az eredményhirdetés után pedig a győztessel, Nagy Lucával beszélgettünk. Nagy Luca kisfilmje nyerte a Petőfi…

Szurovecz Illés | Egyéb | 2013. június 08

Kis SZINesek II. – Kocsma-mámortól a Balkánig

Korábban már bemutattunk öt együttest, amelyeket joggal várhatunk a Szegedi Ifjúsági Napok idei kínálatából. Most folytatjuk a sorozatot, és hozunk némi Balkánt keletről, egy kis lóherés kocsmaszagot nyugatról, sőt ennél messzebb tekintünk, és egyenesen a Plutot vesszük célba. Na, ez az igazi multikultiság!

Szurovecz Illés | SZIN | 2013. május 28

Leszbicsók és ingyen alkohol

Nem, még nem jött el az idei Gay pride ideje, bár sokak szerint az Eurovíziós Dalfesztivál nem sokban különbözik a melegek jogaiért szervezett felvonulástól. Az idén Svédországban megrendezett versenyen megint volt minden, mi szem-szájnak ingere. Hát, ebből csemegézünk most.

Szurovecz Illés | Zene | 2013. május 22

Kis SZINesek I. – Maffiózók és nyolc macsó

Bár a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői idén sem siették el a fellépők bejelentését, a legtöbbjüket mára megismerhettük. Itt az idő hát, hogy elkezdjük a ráhangolódást! A fesztiválig még több mint három hónapot kell várnunk, de azért hallgassunk bele, mire is számíthatunk ott!

Szurovecz Illés | SZIN | 2013. május 17

SZIN – Megvannak az első nevek

Augusztus 21-24. Érdemes bejelölni a naptárban ezt a négy napot, hiszen a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői Magyarország kedvenceivel, kedvezőbb árakkal és egy ingyenes nulladik nappal készülnek búcsúztatni a nyarat. Megvannak az első nevek.

Szurovecz Illés | SZIN | 2013. április 26

Konferencia az online terror ellen

Az utóbbi hónapokban az online zaklatás miatt halálba menekülő tiniktől lett hangos a világsajtó. A virtuális terror egyre drasztikusabb méreteket ölt Amerikában és Nyugat-Európában, de Magyarországon is érezhető a hatása. A megoldást nagy erőkkel egyelőre csak keresik.

Szurovecz Illés | Konferencia | 2013. április 18

Éjszaka a színházban

Délutántól hajnalig tart majd a második Színházak Éjszakája Budapesten, amelyet ezúttal május 4-én rendeznek meg. A tizennégy résztvevő színház rendhagyó produkciókkal és kulisszajárásokkal várja az érdeklődőket, akik életkortól függően 1700-tól 100 forintig juthatnak karszalaghoz. Tizennégy budapesti színház készül az idei Színházak Éjszakájára, amelyet immár második alkalommal rendeznek meg a fővárosban május 4-én. A tavalyi, hagyományteremtő…

Szurovecz Illés | Színház | 2013. április 08