A Blahalousiana és a Kéknyúl zenekarok adtak nagy sikerű koncerteket a Tallinn Music Weeken, a térség egyik legnagyobb könnyűzenei showcase fesztiválján. A több mint ezer delegált között az egyik legnagyobb létszámú küldöttséget a magyarok alkották.
A Blahalousiana és a Kéknyúl zenekarok adtak nagy sikerű koncerteket a Tallinn Music Weeken, a térség egyik legnagyobb könnyűzenei showcase fesztiválján. A több mint ezer delegált között az egyik legnagyobb létszámú küldöttséget a magyarok alkották.
A Lóci Játszik az év felfedezettje, és a Bealu lemeze lett az év elektronikuszenei felvétele a Fonogramon. A Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok sikerei a legfontosabb magyar könnyűzenei díj átadóján.
A Cseh Tamás Program évről évre egyre több ígéretes, kezdő zenekarnak nyújt segítséget a művészeti pályán való elindulásban. A korábbi három év tehetséges felfedezettjei közül választottam ki három kedvencemet, akik mára jelentős ismertségre tettek szert, és egyre gyakrabban találkozhatunk velük a fesztiválok és szórakozóhelyek színpadán, a rádióban, vagy az online zenei felületeken.
Itt az idő – a Nagy Ho-ho-horgász szavaival élve – hogy megismerd február 17-én, a 15 éves szülinapi Zorall Partin a Barba Negrában, a Hollywood Rose zenekarral tartandó közös farsangi összejövetelen.
Marilyn Manson munkássága után néhány szó arról, hogyan befolyásolhatja ez a féle zene egy lány életét, ha már tini korában felfigyel rá. Igaz történet.
Új dalt adott ki az Elefánt Madarak címmel, amihez természetesen klip is jár. A zenekar évzáró koncertjén, december 16-án a Dürer kertben lesz először élőben is hallható a szerzemény. A ‘Madarak‘ a tavaszra ígért új lemez előfutára: jól mutatja, hogy a fiúk szerencsére még nem fogytak ki a kísérletezőkedvből és valóban mindig képesek megújulni, de azt kizárólag…
A gyerekek megrontója, a szülők réme, aki felforgatta az egész világot megjelenésével és dalszövegeivel. 1989-ben látta meg először a napvilágot, vagy inkább az éj sötétjét, nevét egy kegyetlen sorozatgyilkos és egy gyönyörű színésznő “házasságából” kapta. Hölgyeim és Uraim, Marilyn Manson.
2016. november 4-én jelenik meg a Depresszió 15 éves jubileumi koncertfilmje „XV” címmel az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A rajongóbarát áron piacra kerülő, teltházas születésnapi bulit megörökítő koncertanyag DVD-n és Blu-ray változatban is elérhető majd. Kedvcsinálóként az utóbbi hetekben már három dalt is bemutatott erről hazánk egyik legnépszerűbb metal formációja. A 20 dalt…
Az ausztrál punk-rock szféra az utóbbi években olyan dinamikusan fejlődik, hogy nem győzzük hallgatni a kitermelt zenekarokat. A kiváló – és idén új nagylemezzel jelentkező – Violent Soho zenekar után néhány éve egy másik gyöngyszemet is kikopott magából a legaljasabb műfaj, ez a Dune Rats.
Az a típus vagyok, aki általában egyetlen felcsendülő hang alapján életre szóló barátságokat köt zenékkel, ám időnként felbukkannak olyan zenék is az életemben, amiket első alkalommal azzal a bizonyos szent borzadállyal hallgatok meg, amely akaratom ellenére szegezi oda a figyelmemet. Ilyenkor zavartan pislogok magam körül, a szemem sarkából fürkészve a menekülési útvonalakat, mégis muszáj tovább…