fesztivál - Socfest

fesztivál

Tor és bor

A fesztiváloknak télen sincs vége, a következő két hétvége a bor és a disznóvágás jegyében telik. Etyeken kezdetét veszi a Piknik, Villányban a Pincékről pincére – Variációk Vincére elnevezésű rendezvény várja a látogatókat, míg Siklóson ötödik alkalommal tartják meg a Tenkesalja Böllérversenyt.

Varga Kriszti | Fesztivál | 2013. január 12

Karnevál olcsón

Kevesen gondolják, hogy a Velencei Karnevált meg lehet olcsón úszni, például egy non-stop járattal. Utánanéztem, milyen lehetőségek léteznek a történelmi hagyományokkal bíró rendezvénysorozat meglátogatására. Pár éve volt szerencsém kijutni a fesztiválra, ám nagyon nem mertünk belemenni az éjszakába, mert túlságosan távol volt a szállásunk az óvárostól. Ugyan nem néztünk külön programot az estére, de látva…

Petik Tibor | Külföld | 2012. december 22

A világvége után is lesz Rockmaraton

Idén nyáron úgy tűnt, jövőre nem szerveznek több fesztivált. A pécsiek összefogásában viszont egyre valószínűbb, hogy sikerül mégis megrendezni az év legnagyobb rockgyűlését, és nagyobb nevek érkeznek hazánkba, mint eddig. Többek között eljön például a híres svéd black metal banda, a Marduk.

Mora' | Rockmaraton | 2012. december 10

Fényfestéssel nyit a Café Budapest

Az Európában is rangosnak számító Budapesti Őszi Fesztivál hagyományait továbbvivő Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjainak meghatározó elemei az elektronika és a vizualitás. Ennek tükrében nem meglepő a megnyitóesemény, ahol a Műcsarnok homlokzatát festik meg és keltik életre az idei Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny döntősei, október 6-án. A fesztivál programjai közt a legnagyobb kortárs komoly-…

| CAFe Budapest | 2012. szeptember 24

Campus Fesztivál, a gigaházibuli

Először is, némi történelem. A Campus eredetileg egyetemvárost jelent, egy olyan helyet, ahol az oktatás és a kolik mellett közértek, pubok is megtalálhatóak, hogy a hallgatóknak mindenük meglegyen, el se kelljen hagyni az adott területet. A Campus Fesztivál szintén valami ilyesmi próbál lenni. Ha nincs is éppen minden a területén, az egyetemista életérzés feltétlenül jelen van. Nincsenek…

Gyorgy Orvos | Campus Fesztivál | 2012. szeptember 17

Szevasz BME!

A héten lezajlott a BME Egyetemi Napok, ami egyszerre volt a az őszi félév első nagy dobása és egyszersmind a 2012-es fesztiváli szezon záróakkordja. Lássuk, milyen élményekkel gazdagodhatott, aki kilátogatott a rendezvényre. Hétfőn a sporté és az egészséges élet népszerűsítéséé volt a főszerep a hallgatói sportnap keretén belül – bár az utóbbival nem volt teljesen…

Freetz | BME Egyetemi Napok | 2012. szeptember 15

Bónusz Fesztivál 2012

„Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja!” – így hirdeti magát a Bónusz Fesztivál, amely október 13-án ünnepli 4. életévének betöltését. A rendezvényen már nem kisebb nevek, mint David Guetta (F), Junkie XL (NL), DJ Rush (USA) és Carl Cox (UK) is megfordultak már, hazai pályáról pedig Sterbinszky, DJ Newl, Budai és Ludmilla pörgették a lemezeket egész…

Zsilinyi Zsófia 'Joey' | Fesztivál | 2012. szeptember 11

Egy-két-há: BME Egyetemi Napok!

Már csak néhány nap, és feltankolhattok az év utolsó fesztiválélményeivel a hamarosan kezdődő BME Egyetemi Napokon! A korábbi beharangozónk óta véglegessé vált a program. Lássuk, mi vár a rendezvény látogatóira! A programsorozat már hétfőn elkezdődik, mégpedig az Egyetemi Sportnappal, ahol tárt karokkal várnak minden mozogni vágyó hallgatót. Két fronton számítanak az érdeklődőre, egyrészt a Bogdánffy…

Freetz | BME Egyetemi Napok | 2012. szeptember 06

Fesztivál a vénasszonyok nyarában

Ha fesztivál kerül szóba, az ember önkéntelenül egyből asszociál a szabadságra, az önfeledt szórakozásra és nem utolsó sorban a nyárra. Hiszen a fesztiválok ideje elvégre mégiscsak a nyár, így az ősz beköszöntével tudomásul kell vennünk, hogy sajnos véget ér ez az időszak, a következőig pedig több hónapos várakozásnak nézhetünk elébe. Ám, hogy a váltás ne…

Freetz | BME Egyetemi Napok | 2012. augusztus 28

Scooter, koncert?

Ahogy korábban már írtuk, idén először kerül megrendezésre az Unique fesztivál a Budai várban, és ahogy cikkünkből kiderül, a neves fellépőgárda egyik kiemelkedő alakja a Scooter zenekar lesz. A Scooter 1994 óta, szinte töretlenül ontja a slágereket techno, trance, happy hardcore és legutóbb jumpstyle stílusban, ami egy hagyományos értelemben vett koncerten kevésbé játszható zenének tűnik….

Petik Tibor | Unique Festival | 2012. augusztus 13